2019 szeptember 13-ig majd 55 millió számlaadat érkezett a rendszeren keresztül. Az online számlaadat-szolgáltatás rendszere nemcsak, hogy valós időbeni kiszűri a csalárd cégeket, fiktív számlázókat, a gyanús céghálókat, hanem megteremti annak lehetőségét is, hogy az adóhivatal részlegesen kitöltse a vállalkozások áfa-bevallását is. Számokban összegezve 15 ezer jogkövetési vizsgálat, melyből 650 adóellenőrzés, és 7,5 milliárd forint nettó adókülönbözet - ez július 1-ig az előző év mérlege.
Az Európai Bizottság szeptember 5-én megjelent tanulmány szerint a magyarországi becsült ÁFA-adórés - azaz a költségvetésből származó kieső ÁFA-bevétel - mértéke a 2013. évi 21 százalékról 9 százalékra csökkent 2018-ra. A tíz százalék alatti adóelkerülési ráta nemcsak azért példaértékű, mert az uniós átlag alatti érték, hanem azért is, mert nagyon rövid idő alatt sikerült ekkora tisztulás elérni a piaci szereplők körében.
Forrás: SZAKma 2019. 9. szám - Hírek
A honlapon található írások figyelem felhívó jelleggel készültek és tájékoztatásul szolgálnak. Felhívjuk a figyelmet honlapunk jogi nyilatkozatában foglaltakra, amely szerint írásainkban szereplő információk nem helyettesítik a szakmai tanácsadást és nem szolgálnak bármely döntés vagy cselekmény alapjául, azokat a konkrét esetekben mindenki csak a saját kockázatára használhatja fel, illetve az érintett szabályok kivonatos ismertetése, értelmezése miatt nem vállalhatunk felelősséget.
A társaság szakmai munkája mindig megbízható, pontos és ugyanakkor segítőkész, felelősséget és áldozatot vállaló! A munkatársak emberi magatartása együttműködő, példamutató, bizalomra ...
Nemzeti Adó- és Vámhivatal – korábban VPOP és APEH
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
Magyar Nemzeti Bank (MNB) – aktuális napi Eur árfolyam, alapkamat, infláció, ...
Országos Egészségbiztosítási Pénztár (Oep)
Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság (Onyf)
Kamatkedvezmény
Minden esetben kamatköteles, ha a cég a dolgozójának ideiglenes pénzt ad kölcsönt?
Jó hír – nem! Vannak kivételek, amelyeknél nem kell a dolgozónak kamatot fizetni vagy a meg nem fizetett kamatot jövedelemként leadózni.
Bővebben...